Hasznos információk a Pó-delta túrára érkezőknek

 

    Az alábbiakban fontos, gyakran ismételt kérdésekre adunk választ.


    - Vannak-e egyéb költségek a honlapon feltüntetett árakon kívül?

    Válasz: A honlapon feltüntetett árakon felül, egyedül a motorcsónak-használat során elhasznált benzin-olaj keveréket kell, a horgászat befejezésekor kifizetni. Ez mindig literre pontosan van lemérve, és az aznapi benzinkút áron számoljuk el, külön szervízdíj felszámolása nélkül. Így semmiféle egyéb költséggel nem kell számolni.


    - Van -e lehetőség arra,hogy meleg ételt készítsünk a horgászoknak?

    Válasz: Rendszeresen nincsen lehetőségünk főzni a horgászok részére, ennek a szükséges engedélyek mellett, gyakorlati oka is van: A frissen elkészített ételt szerintünk nem a horgászoknak találták ki, mert ha "megy a hal", nem jön be a horgász a szállásra enni,gyakorlatilag nem lehetne kiszámítani mikorra és mit készíthetnénk el. A másik dolog, hogy nem mindenkinek egyforma az ízlése illetve az igénye az ételek összetevőjével kapcsolatban (pl.: diéta,tejérzékenység,cukorbetegség). A szálláson teljesen felszerelt a konyha: lábasok, evőeszközök, tányérok, sütő, rostrács, bogrács, mikro, hűtő és fagyasztó is van. A visszajáró, "rutinos" horgászok előre lefagyasztott kész ételeiket a fagyasztóban tartják, és a mikróban melegítik. Aki főzni szeretne, a hozzávalókat a saját szájíze szerint vásárolva, bármikor megfőzheti a szálláson. Ezentúl számos pizzéria, étterem található a városban, ami lehetőséget nyújt az olasz ízek kipróbálására.


    - Lehet-e élőhallal,illetve kimondottan angolnával horgászni?

    Válasz: Jelenleg Rovigo megyében (ahol mi is vagyunk), lehet élő hallal horgászni. A jelenleg érvényben levő, - 2014.-es - horgászszabályzat azonban kimondottan tiltja, bármilyen méretkorlátozás alá eső halfajjal történő csalizást. Így csaliként nem használható az angolna és a ponty sem. A szabályok azonban Olaszországon belül megyénként eltérnek, több megyében teljesen tiltott az élő hallal való csalizás.


    - Megengedett -e az éjszakai horgászat a Pó-deltában?

    Válasz: Az éjszakai horgászat megengedett, gyakorlatilag éjjel-nappal lehet horgászni.


    - Van-e lehetőség csalihal fogásra, illetve milyen csalit vigyünk magunkkal?

    Válasz: Csalihal fogására van lehetőség, a leggyakoribb a dévérkeszeg, viszont ezek átlagmérete jóval nagyobb az otthon megszokottnál, kb.0.5-1 kg-sak. Az eltartásuk pedig különösen a nyári hónapokban nagyon nehéz. Élő kárászt alkalomszerűen lehet venni az itteni horgászboltban. A kiskárászokat Magyarországon kb.negyedáron lehet beszerezni az ittenihez képest, a szállításnál vegyék figyelembe, hogy a csalihal élőállatnak minősül egy esetleges közúti ellenőrzés során, büntetésre az évek során nem volt példa. Nadályt, piócát Olaszországban nem lehet kapni.


    - Milyen felszerelést vigyünk magunkkal?

    Válasz: A tapasztalat az első alkalommal kb.kétszer annyi felszereléssel érkeznek a horgászok, mint amennyire valóban szükség lenne. Harcsapergetéshez:megbízható,minőségi harcsapergető bot ,orsóval(pl.:E.T.Spin Blade 80-120 gr-os, Ryobi Applause 6000 orsóval, 0.28-0.30-as fonott minőségi zsinórral, műcsalinak Rapala J13,minőségi forgókkal,horgokkal). Természetesen ez csak egy példa volt, konkrét tanácsokat fórumokról,horgászboltokból érdemes kérni,és az alapján el tudják dönteni, mi a legmegfelelőbb Önöknek ár-érték arányban. Még a másik legfelkapottabb módszerre kell kitérni,a kuttyogáshoz, rövid, erős harcsázóbotot, masszív, erős orsóval,0.50.-es fonott zsinórral.Csalihalfogáshoz feeder botot(itt érdemes pici horgokat, vékony előkével használni, esetleg néhány úszót is odakészíteni), a többi felszerelés lényegében ugyanaz mint otthon.


    - Milyen csónakok vannak, milyen motorokkal?

    Válasz: Omegaplast Shark típusú csónakjaink vannak, amelyek 5.60 méter hosszúak és 1.60 szélesek,Yamaha 15 LE-s, kétütemű, megbízható,rendszeresen szervizelt motorokkal,a motorok átlagfogyasztása 7 liter/üzemóra,a pótmotorunk -hiba esetén, egy 20 Le-s Yamaha. A csónakokhoz elektromos kisegítő motorok is járnak, ezek MinnKota 30 librásak,szintén van pót-elektromos motor is meghibásodás esetén. A csónakok kötelező felszerelésekkel teljesen felszereltek.


    - Amikor megérkezünk segít-e valaki a helyismertetésben ?

    Válasz: Az érkezés napján, regisztráció után, megmutatjuk a csónakokat,illetve az adott vízálláshoz képest tanácsokat adunk a horgászatban,az érkezés napján a kíséret 3 órás ,ezalatt a folyóról,a környező csatornákról felvilágosítást kapnak a horgászok.A kísérő magyar ,tökéletesen beszél olaszul,helyismerettel rendelkezik, 8 éves kora óta horgászik,ő a horgászat ideje alatt elérhető, -gond esetén- segít.


    - Van - e a környéken bevásárlóhely,pizzéria,étterem ?

    A faluban, és a környéken több étterem is van. Az éttermek és pizzériák csak az esti órákban vannak nyitva.


    - A kísérőként érkező családtagok, mit tudnak csinálni, amíg horgászunk?

    Válasz: A tengerpart kb. 20 percre van autóval, ahol nyáron lehetőség van a napozásra és úszásra. Emellett egy-egy napos programként elérhető a környéken Velence, San Marino, Verona és még több, híres olasz város.


    - Mit érdemes magunkkal hozni az útra?

    Válasz: Mindenképp érdemes GPS-t hozni Olaszország térkép menüvel, fagyasztva készételt. Amit még ne felejtsünk otthon: az autó pótkulcsát (ha bezárnánk, vagy beleesne a vízbe). Betegség esetén a speciális gyógyszereket.


    -Körülbelül milyen bolti árakkal számoljunk Olaszországban?

    Válasz: Az árak általában magasabbak a Magyarországon tapasztaltakhoz képest:

    A legnagyobb eltérések: 1 kg kenyér, péksütemény: kb. 4 Euro, 10 deka felvágott kb.2 euro, 1 doboz cigaretta kb 4.5 Euro, 1 kg etetőanyag kb.4 Euro, 1 doboz giliszta (12 szál): 3.5 euro. Ezeket a termékeket érdemes Magyarországról hozni a horgásztúrára, ezzel sokat lehet ugyanis megspórolni. További néhány példa: 1 pizza házhoz szállítva kb:5-6 Euro, ugyanez étteremben kb.12 Euro, egy éttermi vacsora egy főnek kb. 25-30 Euro. A többi termék nagyjából annyiba kerül mint otthon. Tejfölt, pirospaprikát nem árulnak.